A mai nap folyamán egy újabb zenésítésre szánt “művet” osztanák meg Veletek. Címe: Egy szerencsétlen panasza. Fogadjátok nagy szeretettel!

Nem vagyok én már az, aki voltam,

Néha-néha úgy fáj a szívem.

Életemet régen eldaloltam,

Nem segít már rajtam senki sem.

-

Szerelmes voltam, a holdas éjbe,

Elbúcsúzom és megyek tovább

Nem vagyok én már az, aki voltam,

Szép asszonyok, szép jó éjszakát.

-

Nekem már tavasszal sem nyílik a virág,

Évek óta nem volt májusom.

Falevél hulldogál, s egy csendes fapadon,

Őszidő a társam, jól tudom.

-

Felveszek egy fonnyadt levelet,

Kérdem én magamtól: „Mi lett belőled?”

Nekem már hűvösebb a fényes napsugár,

Simogatva súgja azt, hogy: „Kár érted, de kár!”

-

Nem vagyok én már az, aki voltam,

Néha-néha úgy fáj a szívem.

Életemet régen eldaloltam,

Nem segít már rajtam senki sem.

-

Szerelmes voltam, egy szép asszonyba,

Elbúcsúzom és megyek tovább.

Nem vagyok én már az, aki voltam

Szép asszonyok, szép jó éjszakát.

Nos, a mű kicsi életkémről szól, hogy mennyire is szerencsétlenkedek. Némileg szebben összefoglalva talán. A sugóparti fapadon keletkezett a “költemény”. Remélem, hogy valamennyire érthető volt a probléma gyökere. Köszönöm, hogy időt szántatok rám, és elolvastátok!

Üdv: Máté

Ahogy elnézegettem a dátumokat, eléggé régóta adós vagyok Nektek… Közben volt itt minden, öröm-sírás, érettségik, annak kiosztása,bankett, sörözések, és természetesen mindezek felett gondolkodás. Ebben a bejegyzésben elsősorban a szelidi kiruccanásunknak szeretnék emléket állítani. Szerintem fantasztikusan király, hogy 19-en össze tudtunk jönni, még egy kis időt eltölteni együtt, visszaemlékezni, egyesektől elbúcsúzni, vagy kapcsolatokat mélyíteni. Én nagyon jól éreztem magam, ahogy elnéztem mindenkinél ez volt a helyzet Node csak nem gondolhatjátok, hogy Zárósorhoz nincsen vers!!! Megint el kell szomorítsalak Benneteket, mert van Címe: Bánni fogadjátok nagy szeretettel! [a "-" jelek csak a tagolást szolgálják]

A tegnapi nap egyszerűen tető,

Fogyasztásunk merő,

Velünk volt szépség és erő,

Mára nagy eső jött,verő.

-

Verte szívem minden zugát,

Váltottunk pár ruhát,

Mindenki feltart egy kupát,

S körbevettük a mindenség-urnát.

-

Mely mint mindig mindünknek mást jelent,

Számára új jelentést teremt -lényünk-

Eltérő ajtókon árnyékunk bement,

S a társaság zöme szétrebbent.

-

S bár bánjuk, hogy távozni kell,

Feledni, azt nem feledünk el,

Eltűnünk egymásból, így menekülünk el,

Álmaink, emlékeink kergetjük el.

-

Mert most jön az új,

Múltunk a remény mögé búj,

A szél kegyetlenül fúj,

Idő kérlek múlj, múlj!

-

Nem kell már sokat várni,

Céljainkat felvállalni,

Örömtelve elszárnyalni,

És legvégül csak bánni, bánni.

-

Nos, ambivalens érzések kerülgettek ahárom nap folyamán, amint ez a versből is olvasható. Egyrészt, amit már fent említettem, örültem a találkozásnak, és hogy mindenkivel tudtam azért egy kicsit beszélgetni. Másrészt azonban teljesen nyilvánvalóvá vált számomra az is, hogy jóideig nem találkozunk(ha nem is mindenkivel, de a többség), amit viszont nagyon sajnálok. De ez várható volt, és készülni is lehetett rá azért A távolság az minden emberi kapcsolatot nagy erőpróbára tesz, eddig komoly barátságokat is. De azért én remélem azt, hogy akik szeretnék Velem tartani az eddigi kontaktot azok tudják, azt pedig pláne remélem hogy nekem is sikerül ugyanez, mind1 hogy merre is megyünk ténylegesen. A versből még az is kiérezhető, hogy az érettség utáni időszak várva várt pillanata végülis eljött, teljes a szabadság, amit olyannyira vártunk már a februári érettségik óta De engem mégis kétséggel töltött el az, hogy úgy, mint most már valószínűleg nem találkozunk sosem. Mindenkinek más a célja, mindenki másért fog küzdeni. Én köszönöm mindenkinek azt, hogy Veletek lehettem elsősorban, aztán ahogy a versben is említettem, a jó hatást, a pozitív tulajdonságokat tőletek, mert azért csak-csak hatottunk egymásra Amikor írtam a verset csak úgy ömlöttek a gondolatok a fejemben, valahogy mégis sikerült összeszednem magam, és nem csak Nekem nyilvánvaló az, hogy amellett, hogy mindenki örül (köztük énis) hogy ennek a korszaknak vége,valami új kezdődik, attól még boldogan fogok visszaemlékezni ezekre az évekre, és legfőképpen rátok. Nem utolsósorban térnék ki a címre, hogy pontosan azért “bánom” , mert megszerettelek benneteket!

Mielőtt elfolyna mindenki a gyönyörű soraimtól gyorsan be is fejezem Köszönöm, hogy itt jártatok, köszönöm hogy megtiszteltetek figyelmetetekkel!

Üdv: Máté

Nagy sokára idáig is eljutottam, hogy összeszedettnek alig nevezhető gondolatokat osszak meg Veletek, természetesen egy vers keretében, melynek címe A boldogsághoz. Fogadjátok nagy szeretettel!

Édesebb vagy a méznél,

A bársony csak rongy melletted.

Köszönöm, hogy szemed olykor

Mosolyogva rám vetetted.

Ez a vers azért született meg bennem, mert rájöttem, hogy nem kell feszesen vennünk mindent. Látjuk azt, hogy mindig lehet rosszabb, és van amikor rosszabb is. Viszont időt kell szakítanunk különböző módon a köszönetnyilvánításra. Van aki imádkozik, van aki vállon veregeti a barátját, megfogja a párja kezét. Én ezt a verset írtam. Még akkor is, ha most nem is annyira feltétlen érvényes is ez a köszönet, de hogy őszinte legyek elfelejtettem eddig. És a mindennapokban is elfelejtek sajnos köszönetet mondani. Pedig jó sokan vagytok, akik megérdemelnétek. Idéznék egy sort Hegedűs László egyik művéből: “Hisz körbevesznek minket kedves emberek!”. Ez így igaz. Mindig van aki érdeklődően áll hozzánk, még ha nem is rendszeresen, de értékeljük a gesztust, akár mondjunk köszönetet érte! Ezzel a verssel szeretnék Nektek köszönetet mondani, akik boldogabbá teszitek mindennapjaimat egy mosollyal, egy vállon veregetéssel, vagy egy érdeklődő kérdéssel! Kívánom mindenkinek, hogy ha egyelőre még nem is, de egyszer elmondhassa ezt a négy sort magában mindenki a boldogságnak! Ez lett volna a zárósorom mára, köszönöm hogy itt jártatok és olvastatok!

Üdv: Máté

A mai napon a hétköznapokról fejteném ki a mondókámat. Gondolom mindenki úgy van vele, hogy rühell iskolába,egyetemre, dolgozni menni (Persze ez munkamániások és stréberek esetében nem áll fent) ,mert csak létezni kell,és végezni a feladatainkat. Ugyanakkor a hétköznapok a gondolkodás idejét is kitehetnék. Ezzel próbálkoztam meg az utóbbi időben és meglehetősen depresszív hatással lett rám. Ezért eldöntöttem, hogy inkább meghagyom magamnak a hétvégét arra, hogy hülyeségeken, és felesleges dolgokon gondolkozzam. Született egy szösszenet, ami tömörsége ellenére szerintem meglehetősen aranyos lett Címe nincsen, fogadjátok szeretettel!

Szürke, poros állomás,

Keserű egy vallomás.

Peronon a rímem,

Te elvitted a szívem.

Nos, ez lett volna a fantasztikus költemény Azt hiszem, hogy ennél nagyobb közhely nincs a világon, de nekem tetszik Mai napi zárósorom az lenne, hogy ha vasútállomáson/buszmegállóban vagy biciklitároló mellett álltok és viszitek magatokkal a rímeiteket, akkor figyeljetek a szívetekre is, nehogy egy ukrán szervkereskedő, vagy egy fiú/lány elrabolja Köszönöm, hogy olvastatok, minden jót!

Üdv: Máté

A mai napra (mint ahogy a cím is mutatja) szokatlan dologgal készültem,mert ez most nem vers lesz elkezdett,de végül csak be nem fejezett kisregényem egyik eszmefuttatását szeretném Veletek megosztani. Fogadjátok szeretettel!

“A nő elvesztése természetesen a megszerzésével kezdődik. Azokkal a gesztusokkal, amelyekkel igyekszünk őt elkápráztatni, hogy aztán leromboljuk azt az illúzióvárat, amit neki avagy saját magunknak építettünk. Hány rendíthetetlennek, sebezhetetlennek tűnő kapcsolatot láttunk már szétrobbanni, és biztosnak tetsző pozíciót elveszíteni? Nincs az a győztes magaslat, ahonnan le ne lehetne zuhanni. Nincs az a fergeteges egymásra találás, lángoló szerelem, édeni harmónia, amit az alattomos hétköznapok perc-piranhái fel ne falnának szájukkal, kis falatokban, ha lebecsüljük őket, és hagyjuk, hogy ellenőrizhetetlenül randalírozzanak. A legmacsóbb macsók, a legvágyottabb vezérhímek is rendre veszítenek el olyan mérkőzéseket, amelyekben nincs ellenfelük, még riválisuk sem.”

Nos, ez lett volna igen mély eszmefuttatásom arról, hogyan zajlanak igen-igen sajnálatra méltó dolgok körülöttünk és velünk. Valamint próbáltam hangsúlyt fektetni arra, hogy mennyiben hibás a férfi abban, ha fent említett szituáció érvényes. (Mivel a másik oldalt nem ismerem tökéletesen, így nyilatkozni sem tudok róla ilyen szinten ) Remélem elnyerte tetszéseteket, és esetleg találtatok benne értékelhető mozzanatot Írjátok meg Nekem, ha van véleményetek ezzel kapcsolatban

Üdv: Máté

A tegnapi napom hatására elkezdtem olvasgatni régebbi próbálkozásaimat, és találtam egyet, ami hirtelen nagyon megtetszett. Keletkezési ideje 2007 ősze. Címe: Lehet-e még? Fogadjátok szeretettel! (A “-” jelek csak a tagolást szolgálják!!)

Van jogom a boldogsághoz,

Mint akárki másnak.

De ki tudja, hogy boldog-e az,

Akit annak látnak?

-

Volt egyszer már én Nekem is,

Igaznak hitt,mégis hamis,

Elsiratott álmom.

Álmodok majd ennél szebbet,

Gyönyörűbbet. Bár értelmét nem látom.

-

Van jogom a boldogsághoz,

Rég kiérdemeltem.

Hisz olyan sokszor megfizettem,

Azt, hogy hinni mertem.

-

De volt már egyszer,ki szeretett

Szebbé tette életemet,

Nem engedett sírni!

Azt hiszem a sorstól szebbet,

S ennél többet nem is tudnék kérni!

-

Nos, a szösszenettel mélyen összefonódik az az alap emberi hülyeség, hogy hibázunk. Ha kell, ha nem, de az az idegesítőbb, ha akkor tesszük, amikor nem kellene. Valami ilyesmi ennek a próbálkozásnak az alapja. Azért tetszett meg ez a vers, mert sok minden fonódik össze benne: panasz, kétely, beletörődés, nosztalgia, emlékek, gyenge próbálkozás az újra. Meg kell valljam őszintén, hogy az utolsó versszak mutató névmása “ennél” némileg zavar. Átírnám legszívesebben “Nála”-ra, de ha egyszer így írtam meg, akkor így is marad Azt hiszem szerelem kategóriában ez az egyik legkifejezőbb próbálkozásom. De írjátok meg véleményeteket róla! Kinek tetszik,kinek nem, miért nem stb. Zárósorként annyit szeretnék mára, hogy hülyeségből ne veszítsétek el azt, aki fontos Nektek! Köszönöm, hogy olvastatok!

Üdv: Máté

A mai nap újra teljesen értelmetlenül telt el. Az idő is tragédia volt, nekem pedig nem igazán múltak gyorsan a percek. Ezt nevezik a szakértők időcsapdának Nos,mialatt így gondolkoztam a fergeteges literórán, és bámultam ahogy kint esik az eső ez a szösszenet született. A címe: Gondolatok Literen Fogadjátok szeretettel! (A “-” jelek csak a tagolást szolgálják)

Nehéz,lassú cseppekben sír az ég,

Árnyékolt teremben nézek,

Körülöttem csak egy rózsaszín fény,

Fáj, hogy látnom kell Téged.

-

Hogy látlak, buta módon remélek,

Értelem nélkül beszélek,

Ha nem, személyiséget cserélek,

Tudom: Soha el nem érlek!

Nos, ennek a műnek megírásával végre eleget tudtam tenni a rendelésre írásnak. Az illető aki kérte már meg is kapta, és utólagos elnézését kérve felrakom ide is. (A címet azért majd írd át )Itt a tavasz, minden jó és szép, pont úgy mint általában. Viszont nézzünk kicsit magunk köré, hogy az általános láz mennyire ragad magával minket. Szerintem semmi értelme nincs annak, hogy agyatlanul kövessük a tömeget, elveszítve önmagunkat, személyiségünk és jellemünk darabkáival együtt, elveszni a társadalom legmélyebb idiótaságában Zárósorom mára: Legyünk magunk, legyünk őszinték, de azért ne köpjük szemen egymást, ha nem muszáj! Köszönöm, hogy olvastatok, kellemes napot kívánok!

Üdv: Máté

A mai napra az optimizmussal kapcsolatban készültem. Higgy! Ez a címe, Fogadjátok szeretettel! (a “-” jelek csak a tagolást szolgálják!)

Hinni kell a boldogságban,

Azt mondják, hogy úgyis eljön egyszer.

Ha majd Hozzád bekopogtat,

Fogadd illő,gyöngéd szeretettel!

Vigyázz rá, hogy el ne menjen!

Maradjon csak mindörökre Nálad!

A boldogság ritka vendég,

Őrizd meg, ha végre megtaláltad!

-

Hinni kell a boldogságban

Ne siettesd, türelemmel várjad.

Zárd szívedbe hogyha eljön,

Ne feledd, hogy erre sokan várnak!

Te már tudod: csak az boldog,

Aki igaz szerelemben élhet.

Hinned kell a boldogságban,

Mert valaki elhozza majd Néked.

Nos, fontos az, hogy optimisták legyünk! Egyszer mindenki boldog lesz, legalább egyszer Teljesen mindegy, hogy miről legyen szó. A versből pontosan kiolvasható, hogy számomra mi lenne az jelenleg Ne búslakodjunk, lássuk meg a szépet, merjünk megszólalni, pozitívan hozzáállni minden kezdethez! Ki tudja mi lehet belőle Hogy őszinte legyek némi hátsó szándékkal írtam Nektek ezt, mivel én nem merem megtenni, és remélem, hogy valaki kipróbálja és visszajelez nekem, hogy mi is sült ki belőle Viccet félretéve valóban nem tudom megtenni ezt sajnos. Valaki csapjon pofán! Várom a jelentkezőket! Köszönöm, hogy olvastatok!

Üdv: Máté

A mai napon Tütü gondolatait szeretném Veletek megosztani. Egy újabb remekmű született,a címe Fáradtság. Tavaszi fáradtság, gondolom már mindenki hallotta. Ilyenkor Tütü szerint így néznek ki a dolgok. Fogadjátok szeretettel!

Még meleg hulládra
Gyanútlan rászáll egy lepke.
S te szellentesz még egyet,
Ki, a tágas végtelenbe.

Nos,úgy hiszem, hogy a vers külön magyarázatra nem szorul Agymenéééés… Mindenkinek kellemes napot!

Üdv: Máté

Nagy tisztelettel jelentem be, hogy nagyon április van, és mindenkinek nagyon szar a kedve,köztük Nekem is. Talán ezért van az, hogy most az Ego című “versemet” osztanám meg Veletek. (a “-” jelek csak a tagolást szolgálják!)

Én, aki Nála jártam,

Én,aki rátaláltam,

Én, tudom mennyit ér a szó:

-

„Szerelem”

-

Én, aki Vele voltam,

Én, aki megcsókoltam,

Én soha nem feledem.

-

Én, aki visszamenne,

Én, kinek árva lelke,

Én, akin áttáncoltak.

-

„Őt feledem!”

-

Én, aki ismerhettem,

Én, aki elvesztettem,

Én soha nem feledem.

Nos, ez lett volna a szösszenet. A vers formája, szétesettsége tökéletesen tükrözi kis világunk jelenlegi állapotát. Egyszer ilyen, egyszer olyan, egyszer esik, egyszer süt a nap. Ha eldöntesz valamit egy ideig megy, aztán megint nem. Szélsőségeken ugrálunk, meg egymás idegein és érzelmein. Mai napi zárósorom Sike barátom nagy mondata lenne: “Lényegében nem változik semmi.” Ha tetszett a vers akkor szóljatok hozzá Köszönöm, hogy olvastatok!

Üdv: Máté